MyAudio Series 7 708W

Megbeszéltük a családdal, hogy idén karácsonykor unokaöcsém játék helyett egy tabletet kap. Persze most lehet mondani, hogy egy 6 éves gyereknek minek tablet, de bármi más játékot véve is összejött volna az cucc ára…

Miért lett ez?

A cél az volt, hogy 20.000 körül legyen és jelenleg ilyen árban csak 4 GB kapacitásúak vannak, valamint ez a keményen marketingelt csoda ( szinte minden hipermarketben ugyanennyi volt ), a maga 8 GB kapacitásával.

Mit találunk a csomagban:

  • Töltő : adapter + kábel
  • Fülhallgató
  • Usb átalakító pendrivehoz ( plusz pont )
  • Használati utasítás
  • Tablet

A töltő a legolcsóbb fajtából való, mikor legutóbb ilyennel találkoztam, az első használat után tönkrement. A fülhallgatón is látszik hogy olcsó dologról van szó, maga a tablet viszont nagyon szép első látásra.

Hozzá kell tennem, hogy eddig nem foglalkoztam a tabletekkel és egy Galaxy S2-vel csöppentem az Android világba.

Bekapcsolásnál az ICS locksceen és a jellegzetes háttér fogad, feloldásnál pedig egy alap launcher pár előre telepített progival.

A kijelző érzékenysége kielégítő, a felbontása egy S2 után borzalmas (konkrétan ugyanakkora, csak a tableten nagyobb kijelzőn oszlik el), de hozzá lehet szokni. A készülékben csak giroszkóp van, ami érzékeli, hogy a tab álló vagy fekvő helyzetben van, de nincs benne gps ( minek is ), mágnesesség és gyorsulás mérő. Ez csak azért szomorú, mert így a gyerek nem tud csillagokat nézni a Google Sky-al, valamint az iránytűvel se lehet játszani.

A Google accountot hozzáadva máris szedi a leveleinket, szinkronizálja a naptárat, címlistát és használhatóvá válik a Play áruház.

Eddig a pontig a készülék egész jól viselkedett, de a play áruház használatakor már érezhető a készülék igazi ereje. Pontosabban az, hogy nincs neki.

Rettentő lassan megy a programok keresése, a telepítésnél pedig érezhetően fagy az egész gép. Néha beragad a telepítés, de az újraindítás segít rajta.

A böngészésnél is rendesen lassú a masina, jó pont viszont, hogy a flash videókat szépen viszi.

Sokan panaszkodnak, hogy a töltőre dugva a kijelző rosszul működik. A helyzet az, hogy nem a készülékkel van baj, hanem hogy a gagyi töltőket nem szeretik az érintőkijelzők… Más eddig jól működő érintőkijelzős eszköz is laggolnának azzal a töltővel, így vagy mehet vissza, ahonnan vettük, vagy szerezzünk be hozzá másik töltőt. Szerencsére az én töltőm pont jó darab, de a család fel van szerelve már pár töltővel, hála a micro usb szabványnak.

Aki most ezek után úgy dönt, hogy inkább egy másik olcsó gépezetet venne, azzal szomorúan közlöm, hogy a többi hasonló árú készülékben is ez a hardver ketyeg, csak a külseje más.

Miért vegyük mégis ezt?

Az ára miatt, hogy 8 GB tárhelyet kapunk és hogy a kategóriájában ez a legvékonyabb(???).

Nekem is ilyen tabletem van, és most látom ( miután nem kar tölteni) hogy a leírásban a töltő 1,5A-es, ami a dobozban volt: 0,75A-es. Tud valaki egy pontos típust adni?? Ez MODEL:B015 Előre is köszi!
Én is most vettem ilyen tabletet. Lenne egy kérdésem. perpillanat állandóan lefagy. lemerült és feltettem töltöre közben használtam és megáll mint a szög. kikapcsolni sem lehet, csak ha lemerül, akkor ujraindul majd egyszer csak fagy. már minden kipróbáltam. volt hasonló problémátok és ha igen, hogyan oldottátok meg?
Szia! Pár fagyás belefér, de ha tényleg ilyen gyakori, akkor vissza kell vinni. Sajnos ilyen árkategóriában több selejt szokott készülni…
helo nekem is ilyen gépem van érdeklődőm,hogymien internet stick jó hozzá?kérem segitsenek mert nem ismeri fel az én stickemet.
Hali! Én ezt találtam: http://mobilarena.hu/tema/myaudio_series_7_tablet/hsz_305-305.html
Sziasztok! Én most vettem egyet (708w) ,a telómon ram gyorsítót és a cache cleanert használom automatikusan dolgozik a háttérben mind a kettő.Bevált,fölraktam a táblagépre is sokkal jobban megy így, mint a két program nélkül.Én elégedett vagyok vele,csak rákell segíteni egy két progival.
Sziasztok! Én is vettem egy ilyen tabletet egy hét használat után túl vagyunk az első szervizelésen. Szoftvert újra tették és kalibrálták mivel a gond az volt hogy a kép elsötétült és vibrált ,használhatatlan volt. Szintén egy hete kaptam vissza és azt kell mondjam azóta egy csoda , szakítja lefelé a torrenteket , filmeket , zenéket, alkalmazásokat . Nem fagy , gyors, pontos. Ami fáj az az aksi, kicsi kapacitású egy ekkora kijelzőhöz nagyon hamar lemerül +ami még engem kicsit zavar a hangszóró sistereg recseg ha készenléti állapotban van. Egyébként nincs gond ha filmet vagy zenét játszik.
szia! nekem is ilyen tabom van és a szerviz szakadt érintőpaneli kábellel küldte visza igy most a képernyő nagy részét nem is lehet haszálni mert nem érzékel…a kérdésm hogy valaki nem tud e egy myaudio 708w tipusú készülékhez érintőfelületet! előre is köszi
kedves programozo nekem is van ilyen gépem de nem értem letoltom a skypot és nem jo :( elindul és mikor ki irja a skypot leal
Érdemes kipróbálni egy gyári helyreállítást, hátha utána működni fog rendesen
koszi :)
ez engem is érdekelne milyen adatok vannak a toltö helyén
sziasztok olyna kérdésem lenne nem tudja valaki nem lehet nagyobb adroidot ra tenni pl nekem nagyon tetszik a dps dream7 menuje meg a hangero alitas lent stb ?
Sziasztok! Kaptam egy ilyen tabletet a szüleimtől. És ma reggel óta nem lehet vele semmit sem csinálni. Azt írja ki hogy pl. Facebook alkalmazás leált. De mindegyik programhoz ezt írja. Pedig eddig nagyon szépen ment. Tudnátok segíteni, hogy mit tegyek?
Szia. A beállítások között van egy olyan, hogy gyári beállítások visszaállítása, az segíteni fog
nekem olyan gondom van hogy ezt írja ki Tab lettem mikor be kapcsolom …. com.googl.process.gapp
Érdemes egy frissítést kipróbálni, hátha megjavul
siasztok nekem addig bekapcsol hogy myaudio utánna csak fény és semmit nem lehet vele kezdeni ijenkor micsináljak nekem az asztali gépemen windos xp van a leirás alapján nem csinál semmit megkerestem amikrofon hején a gombot mindent ugy csináltam ahogy leirva van de semmi reakció kérek valamit segitsetek köszi
helosztok volna nekem egy my audio srtom 4gb mikor bekapcsolom nem tőlbe hamem kiadja az androidot és tváb nem megyen segitenétek honan tudnám meg csinálni??